Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Beregszásziak!
Tisztelt Emlékezők!
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki megjelent a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet mai rendezvényén.
Mint arról már többször is szó volt, a nyíregyházi székhelyű, a Szabolcs–Szatmár–Bereg vármegye Közgyűlése által Szentpétery Zsigmond kitüntető díjjal jutalmazott Beregszászért Alapítvány fő célja a Beregszászban és környékén, de tágabb értelemben egész Kárpátalján élő magyarság nemzeti önazonosság-tudatának erősítése. E cél megvalósításának egyik eszköze emlékjelek – emlékművek, szobrok, emléktáblák – állítása. Eddig Beregszászban két emlékművet, négy szobrot és 3-4 tucat emléktáblát állítottunk. Csupán ebben az esztendőben került felavatásra IV. Béla királyunk mellszobra, Bohán Béla jezsuita szerzetes, Zahoray János festőművész, Schober Ottó színész és rendező emléktáblája, Ungváron Szabó Dezső, Nyíregyházán és Máramarosszigeten Zahoray János emléktáblája. Felavatásra vár Csanádi György újságíró, szerkesztő, író és Mónus Gyula szociográfus, pedagógus emléktáblája Beregszászban, illetve Benében. Mónus Gyula születésének 140. évfordulója december 18-án volt, de mert nem kapták meg Beregszászból az engedélyt, nem tudták elhelyezni a benei gimnázium falán, nem kerülhetett sor ünnepélyes felavatására. Már évekkel ezelőtt kiléptünk Kárpátalja határain, Magyarországon és utóbb Erdélyben is emléktáblákat állítottunk Beregszásszal kapcsolatos híres személyeknek. Persze, nemcsak emlékjeleket hozunk létre, hanem évente 800–1000 könyvet is ajándékozunk beregszászi és környékbeli iskoláknak, könyvtáraknak, intézményeknek, egyházaknak. Korábban több millió forint értékben juttattunk át tartós élelmiszereket és ugyancsak milliós értékben orvosi műszereket Beregszász és a járás nagyobb községei rendelőintézeteinek.
Különleges és felemelő alkalomra gyűltek ma itt össze. Olyan rendezvényre, megemlékezésre, amikor nem csupán egy emléktábla kerül felavatásra, hanem közösen fejet hajtanak városunk itt megjelent képviselői a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, Jókai Mór előtt most, amikor születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük.
Kétszáz év. Két évszázad történelem, változás, tragédiák, örömünnepek, vihar és újjászületés. És mégis: Jókai Mór szavai, gondolatai, hősei ma is élnek. Ma is megszólítanak bennünket, itt, Beregszászban is.
Ez az emléktábla nem csupán egy falra helyezett kő és bronz. Ez az emléktábla emlékeztetés. Emlékeztet arra, hogy a magyar kultúra nem csupán könyvek lapjain él, hanem városokban, falvakban, utcákban, emberi sorsokban – és közösségek emlékezetében.
Jókai Mór neve összeforrt nemzetünkkel. Számos regénye, elbeszélése, publicisztikája és közéleti szerepvállalása, részvétele az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban olyan gazdag örökséget hagyott ránk, amely nélkül elképzelhetetlen a magyar szellemi élet. Ő volt az, aki tollával hidat vert múlt és jövő közé, aki hitet és reményt adott a nehéz időkben, amikor már-már kilátástalan helyzetbe került az ország és a nemzet. Ez a hit és ez a remény adjon erőt a mai beregszásziaknak, kárpátaljaiaknak a háború borzalmainak elviseléséhez, töltsön el mindannyiunkat azzal a bizalommal, hogy felvirrad a béke napja, visszatér az élet a normális kerékvágásba.
Jókai emléke azért is különösen fontos számunkra, mert Beregszász városa 1893. november 20-én irodalmi munkásságának 50. évfordulója alkalmából díszpolgárává fogadta. Ez a cím nem puszta formaság volt. Ez a város elismerése annak az embernek, aki figyelt ránk, aki számon tartotta ezt a vidéket, és aki írásaiban is a nemzet egészében gondolkodott.
Beregszász mint a kárpátaljai magyarság szellemi központja mindig is többet jelentett egyszerű földrajzi helynél. Jelentette a kultúra megmaradását, a nyelv őrzését, az identitás továbbadását. Jókai Mór életműve pedig pontosan erről szól: a megmaradásról. S ez a béke után a legfontosabb most a kárpátaljai magyarok számára: az életben maradás, a megmaradás őseink szülőföldjén.
1900-ban Beregszászban utcát is elneveztek Jókairól. Városunk szovjet megszállása után szinte minden utcanevet megváltoztattak, a magyar személyiségek emlékét őrzőket eltörölték. Így a Jókai utca nevét egy másik zseniális regényíró, Lev Tolsztoj örökölte, míg a russzofóbia azt is eltüntette. Reméltem, hogy visszakapja az utca a régi nevét, de nem ez történt: ma Harkiv utcának nevezik. Pedig városunk díszpolgára megérdemelte volna utcája nevének rehabilitálását!
A bicentenárium alkalmat ad arra, hogy újraolvassuk Jókait, de még inkább arra, hogy újraértsük őt. Nem csupán mint klasszikust, hanem mint kortársat. Mert az a kérdés, amelyet ő feltett: hogyan lehet magyarnak, embernek és tisztességesnek maradni a változó világban? – ma is aktuális. Ez az emléktábla ezért nem a múlt lezárása, hanem a jövő felé mutató jel. Üzenet a fiataloknak, hogy van mire büszkének lenniük. Üzenet az idősebbeknek, hogy az általuk őrzött értékek nem vesznek el. És üzenet mindannyiunknak, hogy a kultúra nem luxus, hanem éltető erő.
Jókai Mór díszpolgársága Beregszászban azt jelenti: ez a város egykor helyet adott neki az emlékezetében. Hogy a mai város esetleg nem vállalja, az csak múló jelenség. Ma pedig mi is helyet adunk neki itt, ezen a falon, mivel a városban közterületen való elhelyezése és felavatása reménytelen – és remélhetőleg a szívünkben is.
Fogadják hát szeretettel a Beregszászért Alapítvány ajándékát, ezt az emléktáblát, amelynek bronz domborműve Sándor Attila székelyudvarhelyi művész alkotása. És őrizzék meg az emléktáblát a többihez hasonlóan, hisz ezek magyar múltunk bizonyítékai és magyar jövőnk ígéretei!
Engedjék meg, hogy végezetül megkérjem a rendezvény résztvevőit, hogy ne csupán emlékezzenek, hanem ígéretet is tegyenek. Ígéretet arra, hogy megőrzik nyelvünket, kultúránkat, történelmünket is. Hogy továbbadják Jókai örökségét azoknak, akik utánunk jönnek. És hogy Beregszász továbbra is olyan város marad, amely a mostani nehézségek és az ellenszél dacára is méltó nagyjaihoz.
Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnöke