Emlékezőknek

​A Beregszászért Alapítvány kuratóriuma és Baráti Köre nevében szeretettel és nagy tisztelettel köszöntöm a mai emléktábla-avató résztvevőit. ​Alapítványunk számára öröm és megtiszteltetés, hogy eleget tehettünk a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség kérésének, elkészíthettük Béla atya emléktábláját. ​A Beregszászért Alapítvány célja a Beregszászban és a város környékén, de tágabb értelemben az egykori Bereg vármegye Kárpátalján maradt részén élő magyarság nemzeti önazonosság-tudatának erősítése, annak bizonyítása, hogy az itteni nemzetrészünk több mint 1100 éve őshonos ezen a vidéken, gazdag történelmi múlttal rendelkezik. E cél megvalósításának egyik módja emlékművek, szobrok, emléktáblák létrehozása a fentiek bizonyítására. Alapítványunk eddig Beregszászban két emlékművet – a római katolikus temetőben a sírkertjeinkben ismeretlen helyen nyugvó 1848–49-es hősökét és a Kishegy lábánál a beregszászi honfoglalás kori süvegcsúcsét –, három mellszobrot – Szent Istvánét, dr. Linner Bertalanét és Esze Tamásét –, továbbá Beregszászban és Kárpátalja más településein, valamint Magyarországon mintegy negyven emléktáblát állított. Felavatásra vár újabb ajándékunk, a településnek 1247-ben városi rangot adó IV. Béla királyunk gyönyörű mellszobra. Erre remélhetőleg még az idén sor kerül templomunk udvarában. Ugyancsak készül a római katolikus temetőnkben nyugvó Zahoray János tanár és festőművész bronz domborműves emléktáblája, amellyel születésének 190. évfordulójára emlékezünk majd. ​Az egyházközösséggel és annak vezetőivel, János atyával évek óta szoros az együttműködésünk. A mi ajándékunk volt IV. Béla király, Pásztor Ferenc, Szent László emléktáblája, továbbá a templom előcsarnokában látható márvány emléktábla. Számomra különösen fontos a nemzetünkért és hitünkért vértanúságot szenvedett, az engem megkeresztelt Ferenc atya emléke. Az pedig külön öröm, hogy az épület, amelybe kisiskolás koromban jártam, ma az Ő nevét viselő közösségi és zarándokház. További terveink közé tartozik az Árpád-házi szentek, a reformáció idején mártírhalált szenvedett Ladányi Gergely szerzetes emléktábláinak elkészítése, valamint egy feszület létrehozása gyönyörű bronz korpusszal, amely már a tulajdonunkban van. Álmunk egy harangjáték létrehozása, amely a Boldogasszony anyánk refrénjét játszaná. Ez azonban meghaladja anyagi lehetőségeinket, támogatókat kell keresnünk. ​Még egyszer hálás köszönet mindenkinek, aki megtisztelte a mai rendezvényt, velem együtt jó szívvel emlékezik Béla atyára. Őrizze és óvja Beregszász népe ezt az emléktáblát is, legyen az itt élő magyarság egyik jelképe, a betelepült más nemzetiségűeket pedig figyelmeztesse e nehéz napokban, években a dicső magyar múltra, az őshonos lakosság iránti tiszteletre. ​Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány kuratóriumának elnöke

Scroll to Top